sanyika barcelonában

Ma volt a diplomavédésem. Túl vagyok rajta. Végre, erre vártam, mióta egyetemre járok. Rendkívül boldog vagyok, leírhatatlan, ez egy életérzés ... ki kell próbálni :)

Egyben kissé szomorú is vagyok. Holnap indulok haza. Na nem mintha már nem várnám ezt is úgy, hogy tűkön ülök közben, de csak itt marad egy darab az életemből, aztán minden búcsú nehéz.

Egyébként a gépem holnap 6kor indul Bécsbe, tehát 4-re ott kell lenni a reptéren,  ami annyit tesz, hogy a belvárosból fél4-kor  kell hajnalban elindulni.
Lesz egy kis búcsúbuli , ahova  pár kedves ismerősömet meghívtam, és azt tervezem, hogy majd így kibekkelem az időt hajnalig. Délután próbáltam aludni, de vagy az izgalomtól, vagy a fáradtságtól, vagy mindkettőtől, de nem igazán ment.

Végezetül álljon itt néhány életkép a számomra oly kedvessé vált Campusról:

Ugyan az esemény múlt vasárnap történt, de remélem, nem lesztek elleénre, ha megosztom veletek. A Barcelona melleti hegyekben található az egész várost internettel, TV adással, ráidóval, és gondolom telefon-térerővel is megáldó telekommunikációs torony. Ezen a helyen található a Tibidabo nevezetű hely, mely többek között két dologról nevezetes: az egyik az ott található apátság, a másik pedig egy mini vidámpark. Nem kevésbé a városra nyíló lenyűgöző látvány sem utolsó. Nah, szóval az uruguai és a  columbiai haverjaimal ide látogattunk el múlt vasárnap. Szerencsére az idő is kegyes volt hozzánk, szépen  sütött a nap, ami mostanában meglehetősen  ritka esemény. Én ennek nem túlságosan örülök, de  állítólag  már egy éve hatalmas a vízhiány, úgyhogy  minden csapp esőnek örülni kell.

Visszatérve a tibidaboi kirándulásra. Reggel vonattal indultunk útnak a hegy lábához, ahonnan fogaskerekű vasút vitt minket tovább. Meglepetésemre roppant népszerű a hely a triálosok körében is, úgyhogy a fogaskerekűnket néhány biciklistával kellett megosztanunk. 10 percig ment a fogaskerekű. MEgjegyzem, full automatikus a jármű, nincs benne sofőr,  magától nyitja az ajtajait, majd mikor úgy gondolja, hogy már megtelt a kocsi, elindul a hegyre, és vissza. Mikor felértünk a hegyre, gyönyörű kilátás fogadott. 15 perces hegymenet, és elértünk a telekommunikációs tornyot, egészen a tövébe be lehetett menni. Valahogy innen az ablakból nem gondoltam,hogy akkora nagy ...

A torony mellett továbbhaladva még 20 prc séta hegyen-völgyön át, majd elém tárult végre Tibidabo. Kissé mókás az összkép, egyszerre látni az óriáskereket, és a hatalmas apátságot. Kissé vicces, hogy egymástól 100 m-re épültek. De hát biztos, így szeretik ...


Hazafelé úgy döntöttünk, nem megyünk a fogaskerekűvel, hanem majd legyalogolunk, hiszen olyan szép idő van. A kalauz egy órás sétát jósolt. Mi 4 óra alatt hoztuk össze, mert túl sok volt út közben az elágazás, és szerintem nincs eléggé kitáblázva ...
Végül este 7-re csak hazaértem, José szerint erősen leégve a Naptól ...

Tegnap előtt békésen vonatoztam haza az egyetemről este 9 körül. Berobogott a vasúti kocsi a Placa Catalunya-ra, és boldog voltam, hogy végre megjöttem. Szállnék is le, de hiányérzetem van. Hol a hátizsákom? Felraktam a poggyásztartóra, és most nincs ott. Meghülyülök. Végiggondoltam, hogy mi volt benne. Lássuk csak: az UAB-s kulacsom, telefontöltő, mg még valmi. Ááááá, basszus a hétvégi madridi vonatjegyem a gyorsvasútra. Majd 200 Euro egy ilyen és már hely sincs rá, tuti. Ááááááá ezt nem hiszem el. Majdnem elsírtam magam. Persze, még mindig a legjobbra gondoltam, tegyük fel, hogy valaki csak véletlenül fogta össze a kabátjával, és elvitte. Rohantam az első biztonsági őrhöz, hogy ilyenkor mit kell csinálni? Hol adják le a talált tárgyakat? Mutatott fentre a mozgólépcső felé, hogy ott. Már lódulnék felfelé, mikor utánam szól, hogy "de ma már bezártak, majd holnap.". Nah, remek. Aznap éjjel nem bírtam aludni, de azzal nyugtattam magam, hogy mi van, ha csak az egyetemen felejtettem? Biztos, ott felejtettem. Nyugi van, meg lesz holnap.

Másnap reggel megyek nagy sietve az egyetemre, de azért előtte még benéztem a hivatalba, amit a biztonsági őr modott. A nőnek vázolom, hogy mi a pálya. Kérdezi, hogy hogy nézett ki. Mondom, hogy egy sporttáska, szürke, kék, stb. Mondta, hogy nincs ilyen, de sztem tegyek le róla, azt szépen elvitték. Utolsó reményem az egyetem maradt hát ...

Belépve a laboromba, csalódottan vettem észre, hogy az asztalom üres, táskának se híre, se hamva. Egész nap csak írogattam, kattintgattam, nem jutottam előre semmivel, a táskán, és a vonatjegyen járt az eszem.
Este még benéztem a forgalmi irodába újra, hátha azóta valaki meggondolta magát, és úgy döntött, nem szúr ki velem oltári módon. Az irodista azonban közölte, hogy a rendszer, amiben keresgetnek, csak 10 és 17 óra között működik, és tekintve, hogy fél 6 volt, már nem tudja megnézni.
Remek, még egy átvirrasztott éjjel, és a remény tovaszállni látszik ...
A depresszió teljes életnagyságban vett rajtam erőt. Otthon José próbált vígasztalni, hogy ne törődjek vele, csak pénz, és nem történt semmi komoly. Sőt, hogy kicsit feloldjam a felgyülemlett feszültségeket, menjek el vele focizni. Próbáltam magyarázni, hogy én elmegyek vele szívesen, de a focista vénám az pont most otthon maradt. Nah, mind1. Leértünk, passzolta is a labdát, én meg visszakézből lerúgtam vele egy kiskutyát véletlenül. Szegény gazdija, majdnem ott esett össze. De nem lett semmi baj, tök puha volt a labda, inkább az ijedtség volt a nagy. Baromkodtunk, szaladgáltunk egy kicsit, de szerencsére a tüdőkapacitása a spanyol barátunknak meglehetősen korlátozott volt, 100 méternél többet nem is tudott lefutni egyszerre, így hamar úgy döntött, hogy mára elég a jóból. Én sem bántam, mert valahogy élni sem volt kedvem. Még este beszéltem Lindával Skype-on, szegény próbált vígasztalni, de valahogy nem ment neki sem. Nem sírtam, nem dühöngtem, de egyszerűen csak ki-, és bementek a hangok a fülemen, és közben nem fogtam fel őket. Nem tudtam semmit sem csinálni, se aludni, se olvasni, se ülni, se feküdni. Jobb híján a doksikat rendezgettem, és nézegettem, hol hány oldal hiányzik még. Hajnali 4 körül kezdett az álom elnyomni. Emlékszem, az utolsó gondolatom az volt, hogy "Ha valaha előkerül a táskám, veszek aznap egy lottó szelvényt" ...

Ma felkeltem, és meglepően nyugodt voltam, szépen sütött a nap. Tegnapi idegességem mintha elszállt volna. Felöltöztem, fogat mostam, és bár majd éhen haltam, mert tegnap dél óta egy falt nem ment le a torkomon, elindultam a Placa Catalunya felé. A világ legtermészetesebb módján beléptem a forgalmi iroda ajtaján, és az esélytelenek nyugalmával feltettem a kérdést, hogy nem hoztak-e be egy szürek fekete hátizsákot? A nő a plafonra nézett, aztán vissza, és így szólt: "A rendszerbe még nem vittük be, de most hoztak be egy ugyanilyet." Azt hittem, hogy rosszul hallok, de már kelt fel a székéből, és indult a raktár felé. 2 másodperc múva megjelent a hátizsákommal a kezében. Én kis híján a nyakába ugrottam, az irodisták meg csak néztek boldogan, de értetlenül. Valamit magyarázott, hogy hogy került vissza, de nehezen értettem. Kérdeztem ,hogy hol kell aláírni. Mondták, hogy sehol, mert még nem vették nyilvántartásba. Gyorsan kinyitottam, ott volt a vonatjegy, meg minden. Feldobtam a hátamra, és 2 méterrel a föld felett a Rhambla kellős közepén lépdeltem hazafelé. Hogy magamnak tett fogadalmamat betartsam, beruháztam egy 1.5 € -os lottószelvényre, amit ma húznak ki este. Ezek után már csak nyerhetek ... :)

Köszönöm még egyszer annak a becsületes el / és vagy visszahozó embernek aki bevitte a táskám, az ott dolgozóknak, és nem kevésbé az Égieknek is, hogy meglett ...

Igen ez még tegnap történt, de már nem volt kedvem billentyűt ragadni hajnalban ...

Mikor tegnap esti kis beszámolómat pötyörésztem már csepegett a bojler a konyhában, de gondoltam ,alá teszek egy lavort, aztán reggelig ellesz magának, majd kezdenek vele valamit akik értenek hozzá, nem nagyon törődtema dologgal. Lefekvés előtt azért mégránéztem egyszer, hogyminden rendben van-e. Sajnos nem volt, úszott azegész konyha, és a csöpögés kicsit kezdett nagyobbméreteket ölteni. ELkezdtem feltörölni a vizet, és 15 perc harc után a felmosóval el is jutottam a hiba forrásáig. Próbálgattam elzárni, meg ilyenek a szelepeket, de valami tömítés úgy gondolta, a legjobb, amit tehet, hogy az éjjszaka kellős közepén adja fel a harcot. Kedves José barátunk meg épp alvást színlelt egyik kedves munkatársnőjével, úgyhogy először nem akartam nagyon megzavarni őket. További 15 perc harc, aztán beismertem, hogy ez most nem fog menni. Persze a neten kereshettem volna "hogyan szereljünk meg hajnali háromkor bojlert előtanulmányok nélkül címmel", de tekintve konyha vízszintjét, nem tűnt úgy, hogy erre lett volna időm.
Jó, lesz, ami lesz, felkeltem ezt a szerencsétlent. Először kintről kopogtam, de semmi válasz. Aztán hallgatózok tovább, hallom, hogy horkol. Remek, de ez most akkor sem várhat. Benyitottam, aztán szólítgattam még egy kis ideig, amíg magához nem tért. Kezdtem mesélni, hogy mi van,  erre mondja, hogy ő most ehhez álmos. De engem ez most nem érdekel, a konyha meg uszoda. Nah, erre már felfoghatta, hogy nem viccelek, úgyhogy kitántorgott a konyhába (mezítláb). Végülis ez is egy felfogás, nem lesz vizes a papucsod - gondoltam magamban. Kisütöttük, hogy nagy lehet a nyomás a csövekben, úgyhogy szétkaptuk a radiátort, engettünk belőle egy kis vizet, és ezzel szerencsére sikerült is elhárítani a problémát. Mindenki boldogan és hullafáradtan tért aludni.

Még négy hét a diplomaleadásig ...

Pattanásig feszülő idegek, az íróasztalom teli UML diagramokkal, és adatbázistervekkel, a fejem már néha azt sem tudom, hol áll és teljes a kilátástalanság. Volt régen egy gyerek műsor a TV-ben, abban mindig at kérdezték ,hogy "hogy lesz ebből mese?" - na, néha nekem is ez jut eszembe ...

Ma hatkor keltem, be az egyetemre és este 10-kor jöttem meg, bár ma viszonylag tudtam haladni a dolgokkal. Na jó, sajnálni azért nem kell, a könyvek közé becsempésztem a mászócipőt, délután 17.00 -17.50 -ig volt egy kis mászóedzés a suliban. Most voltam először ilyen hivatalos tanóra keretében. Egy középkorú muki tartja, eléggé kemény, de élveztem, meg már önmagában azt is, hogy felállhattam a gép elől.

Van egy rossz megérzésem, az elkövetkező napokban / hetekben sem lesz másképp a daily routin, úgyhogy kissé egyhangúak lesznek a blogbejegyzések ...
Nah, azért nem kell aggódni, hogy kompenzáljam a sok panaszkodásomat, - amit előre borítékolok, hogy képtelen leszek mellőzni - azt találtam ki, inkább felelevenítem az elmúlt hetek történéseit, amit az én kedves Lindámmal követtem el, merthogy annyi szép helyen jártunk, többek között Granadában, Tossában, Porta Venturában, a Barcelona mellett található Montjuic hegyen és még sorolhatnám.

Az elmùlt nègy hètben annyit ìrkàltam ide, hogy a rendszer nem tudta megjelenìteni ... Na persze. Nem, nem ez törtènt, hanem nem volt idöm rà, de màr annyian kèrdezgetik levêlben meg mindenhol, hogy muszâly vagyok folytatni a ...

Nem mondhatnâm, hogy az elmûlt nêgy hêt esemênytelenül telt vola, ezêrt nêmikêpp prôbâlom majd a hiânyt pôtolni, ês kisebb visszaemlêkezêst tenni, ezzel kicsit kompenzâlva a râm vârô következö nêgy hêt monotonitâsât.

Most bent ülök a laborban ês êpp arrôl gyözödöm meg, hogyan vâlik az ember idegbeteggê 6-8 sor magyar mondat begêpelêse utân a spanyol billentyüzeten. A spanyol nyelvben, ûgy, mint a magyarban is, vannak êkezetes betük. Viszont szegênyek ûgy gondoltâk, nincs szüksêgük külön billentyükre ezekhez, hanem fogtâk az angol billentyüzetet, ês beraktak plusz 3 gombot: a hârom êkezetfajtânak. Ha êkezetes betüt akarsz îrni, akkor az nagyon egyszerü, ha lenyomod egyszerre a Shiftet, a megadott êkezetfajtât plusz az êkezetre vâgyô magânhangzô billentyüjêt, akkor kiad egy â ê vagy û betüt. ¿Egyszerü, nem? Kâr, hogy csak kêt keze van az embernek hozzâ .

Oke, most eddig bîrtam, este îrok a laptoprôl  rendesen, mert ez îgy nem hatêkony, 30 perce gêpelem ezt a postot :)))

Ma már semmi sem állhatott utamba, hogy elkészítsem egyik kedvenc ételemet, a rakott karfiolt. Minden hozzávaló a helyszínen, leszámítva a tejfölt, mert mint olyan, itt nem létezik, valamint a normális, nem édes, nem műanyag, és nem papír ízű finom fehér kenyeret. Mindenki lelépett, egyedül alkothattam a konyhában. Azért az a tudat megnyugtat ilyenkor kicsit, hogy nem kell egy egész családra, hanem csak magamra főznöm, és ha elrontom, max kuka, és veszek egy mirelit pizzát a boltban. Persze a siker alapja az optimizmus, ezért eszem ágában sem volt ma mirelit pizzát ebédelni.

A mosatlan, és a rumli mellesleg nem volt kicsi, amit tegnapról átörökítettek nekem a lakótársak. :((( Olykor el is gondolkodom, hogy a tiszta edények, amik elférnek egy picike szekrényben, miután bekoszosodnak, hogy képesek az egész mosogatót, az asztalt, és az egész pultot úgy beteríteni hogy egy gyufaszálat se lehet beejteni közéjük ... Valamit dumáltak annó fizika órán az entrópiáról, de nem gondoltam, hogy az életben ennyire dúrva lesz ...

Miután mindent elmostam, elpakoltam, hozzá is fogtam a főzéshez. Ekkor már két óra volt, és annyira éhes voltam, hogy éreztem ahogy a hasamat belülről szívja össze a vákum. Még utolsó erőmmel megpucoltam a karfiolt, és odatettem főni, majd a nagy fáradtsággal beszerzett kenyérmorzsát megpirítottam, mindezeket összeszereltem egy tűzálló edénybe - illetve akkor még csak remélem hogy tűzálló - és be a sütőbe. Már majd éhen haltam, mire kész lett. Meg kell hagyni, a natúr joghurt savanykás íze kicsit redukálta az élményérzetem, de azért így is magyon jól sikerült. További érdekes, dilettánsok által is egyszerűen elkészíthető ételrecepteket várok lentebb a megjegyzésekbe :) Viszlát holnap ...

Tegnap megvolt a szóbeli vizsga része is a spanyol tanfolyamnak, hétfőn meg az írásbelivel küszködtünk. Tegnap este a csoport testületileg elment megünnepelni a még koránt sem biztos sikereket, de azért mindenki reméli a legjobbakat. Egyébként ő itt a csoport:


Balról kezdve fönt - két osztrák csajszi, Gerti, és Doris, középen a tanárnő, mellette barna kabátban az orosz csajszi, Anna, a mellette lévőt  nem ismerem ... A fehér pólós srác az Antonius, ő az egyiptomi srác, és a szakállas face  pedig Valentino, Olaszország táborát erősíti.
Viszonylag szerencsésnek mondhatom magam a mindössze hat fős létszám miatt, mert így tényleg nagyon produktív volt a tanulás.

Most már gőzerővel beindul a diplomamunka gyártás, és nagy a lelkesedésem is. Rengeteg angol cuccot fordítgatok, és néha már azt hiszem, elveszek a részletekben. Remélem, egyszer majd csak összeáll a kép :) Sőt, azt mégjobban, hogy még a leadási határidő előtt ...

Ma gondoltam, nem megyek be az egyetemre, mert itthon jobban tudok tanulni. Annyi volt a gond, hogy pont az ablakunk alatt kezdtek el hatalmas lelkesedéssel betont törni nagy légkalapácsokkal. Majd megőrültem a zajban. Tök hosszú utcában lakunk, könyörgök, miért az én ablakom alatt? Később ezt is megértettem, mikor elzárták a vizet is. :((( Már teljesen beleéltem magam, hogy rakott karfiolt sütök ebédre, és erre nincs víz. Bravó. Pedig beszereztem már hozzá mindent, és különösen büszke vagyok a zsemlemorzsára, mert ahhoz elég viszontagságos úton jutottam hozzá. Na nem azért mert valami hiánycikk lenne ez is, mint a tejföl, csak egyszerűen elfelejtettem megézni a szótárban, hogy hogy van spanyolul. Mikor már egy fél órája keresgettem a polcok között, és nem találtam, eldöntöttem, hogy megkérdezem. Igen ám, de hogy magyarázzam el?! Végül már nem emlékszem, miket hordtam ott össze - vissza az eladónak, de fáradtságos szónoklatomat végül siker koronázta, mert a fejéhez kapott, és intett, hogy kövessem, és elvezetett a megfelelő polchoz. Végtelenül boldog voltam. Mondjuk azért álmomban sem gondoltam volna, hogy egy zacskó morzsának így lehet örülni és mindezért ennyit kellett utazni ...

Megint eltelt egy hét, hihetetlenül repül az idő ...
Pénteken volt az utolsó tanítási nap a nyelviskolában, hétfőn, és kedden jönnek a megmérettetések, amitől nem sok jót várok ...
Időközben elkészült a laborom, itt fogom az elkövetkezendő hónapok nagy részét tengetni ... és nem fog senki sem zavarni, mert egíedül vagyok benne :)

Van azért rossz oldala is, mert így nem leszek annyira kontaktusban emberekkel, de majd megnövelem a bulizások számát, hogy kompenzáljam az emberhiányt ... :)
Aviccet félre téve, ez tényleg zavar egy kicsit, de legalább tényleg teljes erővel tudok majd a munkára koncentrálni. Sajna a konzulensek kicsit most visszavettek az aktivitásukból, a barcelonai nagyon elfoglalt, a miskolci meg házasodik ... :) Krizsu, azért sok boldogságot kívánok!

Tegnap voltam egy picnic-en, melyet az Antonius évfolyamtársa szerveztek. A felhívás úgy szólt, hogy mindenki hozzon falatozni valót, és valami hangszert, és találkozunk délután 2-kor egy parkban. Az eredmény lentebb látható. Én nagyn jól szórakoztam, bár a fotók ezt lehet nem tükrözik anyira.

Visszavonulok tanulni, majd még jelentkezem!

Az a baj, hogy nem emlékszem már ... na nem azért, amiért gondoljátok, de kronológiailag nem megy. De megpróbálom ... Azt tudom, hogy szombaton kb 11-kor keltem fel, és szerintem takarítottam, mosogattam, meg ruhákat mostam.

Délben kaptam egy levelet az ESN -től (Erasmus Student Network), hogy délután 4-től városnéző körütra invitálják a frissen érkezett Erasmus hallgatókat. Én ezt kellőképpen magamra vettem, ezért úgy gondoltam, csatlakozok. A Diagonal metrómegállónál kellett volna lenni 16.00 - ra, de mivel ez csak 2 percre van tőlünk metróval, én csak 20 perccel későbbre tudtam odaérni. Szerencsére még nem indultak el, hanem magyaráztak néhány történelmi dolgokról a tér közepén. Egyébkont nem volt túl érdekes, néhány Gaudi épületet mutattak meg, amiket már láttam előtte. Sajnos az "idegenvezetőnk" kommentjeit nem egészen lehetett hallani, mert egy picike törékeny lányt vezényeltek ki hozzánk, akit mikor a 40 fős diáktömeg kürülállt, már tökéletesen elonyomott az autók, és a forgalom zaja, ergó aki hátul állt, már semmit nem hallott. Annyira nem is törtem magam hát, hogy nagyon átverekedjem magam a népen, inkább próbáltam elemezni társaság összetételét, meg fényképezgettem. A nagy többség olasz, és francia, van néhány német, és osztrák diák még, és kb egyedül lehetek Magyarországról. Még ezeken kívül két görög csajszival találkoztam, az egyikük szintén informatikus, de még csak 2. éves talán. Elég nehezen érteni, ahogy beszélnek, de mindenkinek így, vagy úgy, de ment a spanyol, ezért a vezetőink is spanyolul beszéltek hozzánk. A kis túránk egy helyi bárban végződött, ahol néhány sör után lassan célba vettem a kis otthonomat, mert már kezdett untatni a társaság.
 
Este egy házibuliba voltam hivatalos, a nyelvtanfolyamról az egyik srác hívott, hogy a  tankörtársánál buli lesz, és menjünk, mert jó lesz. Lelkesen írt róra még e-mailt is, meg elmagyarázta a szünetben, hogy majd hol találkozunk, és mikor, és stb ..., de én persze vagy nem figyelhettem, vagy ott sem voltam, de totál kiment a fejemből. Nah mind1, a lényeg, hogy annyira nem mozgatta meg az esemény a fantáziámat, ezért annak rendje és módja szerint ki is ment totálisan a fejemből. Este csak hívnak, hogy hol vagyok már. Hát őőő, izé, még itthon, meg igen, kéne menni, de induljanak el, majd utánuk megyek, és felhívom őket, ha a környéken leszek. Ó nem, nem, ők megvának, csak induljak el. Nem tudtam semmilyen épkézláb kifogást kitalálni, ezért úgy döntöttem, mégis elindulok. Megigazítottam a ruházatom, fogtam a kabátom, és útra keltem. Persze a város másik végébe kellett menni, és két átszállásból meg is lehetett úszni. Mind1, végre mgérkeztem. Megyek  ki  a metróból, és már ott várt az olasz, meg az egyiptomi srác, viszont  valami nem stimmelt. Antonious, mi történt a hajaddal?? - kérdeztem az egyiptomi srácot. Háát, őő, próbáltam lenyírni géppel, - mondta - de véletlenül elrontottam, ezért le kellett nyírni kopaszra ... Nah szép, mind1, menjünk, mert már éhes vagyok, mondtam. Tudod, hogy hova kell menni? Jártál már náluk? Nem, még nem, de tudom a címet, és mutat egy papírfecnire. Itt kell lennie pár utcányira. El is indultunk szépen. Egy utca, két utca, három utca, újabb metrómegálló, majd még egy. Közben milliónyi járókelő leszólítása és faggatása, de mindenki értetlenül állt Antonious papírfecnijét mustrálgatva. Végül az egyik bácsinál, akit megállítottunk, volt egy GPS. Bepötyögtette az utca nevét, majd elénk tárult az igazság, nem létezik ilyen utca. Nem hiszem el, egy órája gyaloglunk az éjszakában, azt sem tudom hol, és nem tudjuk, hova megyünk. Nagyon dühös voltam magamra, hogy miért nem maradtam otthon. Valentino, az olasz srác mérgében levágta a járda közepére a szatyorkáját, benne az összes dobozos sörével, amit a buliba szánt, leült mellé, kinyitott egyet, és elkezdte iszogatni. Kb 11 óra felé lehetett már. Végső elkeseredésünkben még egy arra haladó kukásautó sofőrjétől is megkérdeztük, hogy hallott e már hasonló nevű utcáról, mint ami a kis papírkánkon állt. Persze! - mondja, pont ez az utca az ahol most vagyunk, csak az utca erre eső felének más a neve ... Na neeeeeee, végig jó helyen voltunk, csak nem mentünk el a végéig. Elindultunk hát, és tényleg, erőfeszítés nélkül megtaláltuk a házszámot. A ház előtt is már várt egy kisebb csoport, akik, mikor meglátták, hogy fölfelé igyekszünk, odajöttek hozzánk, és megkérdezték, hogy véletlenül nem egy házibuliba megyünk-e? Mondtuk, hogy igen, miért? Mert ők is ide jönnek, de elfelejtették, hanyadik emeleten van a buli, és ezért itt várakoznak már vagy fél órája, hogy jöjjön már valaki. Nah, szép ...
Végre felérünk, akkor már javában ment a parti, viszonylag konszolidált módon, de hatalmas hangerővel. Számomra az este további része is a "honnan szerezzünk valamit enni" című kérdés köré csoportosult, de sajna nem nagyon volt értelmes, csak chips, meg sör.  Egyébként nem történt érdemi dolog, kellemes zene, protokoll cseverészés mindenkivel, sörözgetés, de azért jól éreztem magam. Azt hiszem három óra felé járhatott már, amikor az olasz sráccal úgy határoztunk, hogy nekünk elég volt a rendezvényből, és útra kelünk együtt, mivel egy irányban lakunk. Már gyaloglunk a metrómegálló felé, mikor előhúz a zsebéből egy üveg Nutellát, és közli, hogy ezt a konyhából privatizálta ki, mert annyit beszéltem egész este a kajáról, hogy ő is éhes lett. El bírom képzelni, hogy hogy nézhettünk ki a metrón, kb. mint két idióta könyékig nutellásan kotorászunk még az üveg alján, hogy kimentsük az utolsó csepp mogyorókrémet is ...

Kb 4 körül hajtottam álomra a fejem, és megnyugodtam, hogy holnap alhatok, ameddig csak akarok. Izé, vagy még sem? Teljesen kiment a fejemből, hogy Dobrocsi Gabi hívott délután, hogy holnap, azaz ma, (illetve ma hétfő van, tehát tegnap) dél körül átnéznek Gironából vonattal, és menjünk el kicsit csatangolni a városba. Húú, még jó, hogy eszembe jutott.

Vasárnap igyekeztem korán kelni, mert még Gabiék érkezése előtt el kellett intéznem pár dolgot. Többek között, a tetőről lefurulyázni a megszáradt ruháimat, elmosogatni hatmillió odakozmált serpenyőt, és kiírni a Montserrat-i srácoknak a fotókat dvd-re, mert ma este elvileg velük is találkozom. Gabiékkal a Catalunya téren találkoztam, majd úgy döntöttünk, a Rhamblán lesétálunk a tengerpartig. Érdekes volt hallgatni, hogy náluk hogy mennek a dolgok Gironaban. Ő is Erasmussal van itt egyébként. Kb. úgy 5 óra körül elbúcsúztam tőlők, mert a Montserrat-i srácok hívtak, hogy fussunk ösze. Nagyon kedves srácok, nagyon bírom őket, bár még alig ismerem őket. Mindig türelmesen végigvárják a mondataimat, pedig biztos néha nagyon idegesítő lehet, hogy nem bírom kinyögni, mit akarok mondani. Elvittek egy étterembe is kajálni, ahol ha befizetsz 10 eurót, annyit ehetsz, amennyit akarsz. A végére nem bírtam megmozdulni sem. Rengeteg mindent összezabáltam, lehet, nem kellett volna ...

Egyre gyorsabban telnek a napok, és esélytelen uralkodni az időn ...
Próbálok visszaemlékezni, hogy mi is történt a héten. De jó lenne valami internetes  oldal, ahova írkálhatnék mindig, mi is történik velem épp... :P nah igen, ahhoz szabadidő is kéne :)

A héten találkoztam végre a konzulensemmel, aminek már igen csak ideje volt. Kicsit aggódtam, mert az első találkozásunkkor az volt az érzésem, hogy csak mérsékelten rajong azért az ötletért, hogy most az ő nyakába fognak sózni egy külföldi diákot,  ráadásul eléggé hadi lábon áll a bácsi az angolt illetően ...
Adott azért egy névjegykártyát, hogy dobjak rá egy email-t, így majd egyszerűbb lesz kommunikálni. Írtam is szépen levelet, még kb másfél héttel ezelőtt, de válasz csak nem akart jönni. Tegnapelőtt úgy döntöttem, hogy megkeresem az irodájában. Bekopogtam, és nagy meglepetésemre ott is volt a helyén. Megláttam a rémült arcát, ezért gyorsan hozzá is tettem: ne aggódjék, csak időpontot szeretnék kérni egy konzultációra, és már itt sem vagyok. Erre fellélegzett, és mondta, hogy fél órán belül a rektornál van jelenése, és ki szeret ugye az igazgatóval cseverészni, megértettem hát az aggodalmait ...
Előhúzta a naptárát, ... aztán el is tette. Elindította a naptárprogramot a számítógépen, és intett, hogy nézzünk együtt időpontot. Végül csütörtök fél 10-ben állapodtunk meg.
Kifelé menet hirtelen belém hasított valami. Akkor realizáltam, hogy ahhoz hogy én fél 10-kor itt viruljak az irodájában, nekem fél 7-kor kell felkelni majd, brrr. Hát nem voltam kipendülve az örömtől, de ez legyen a legnagyobb problémám ...

Végre eljött a csütörtök, szépen fel is keltem, ahogy elő van írva a szakirodalomban. Megmondom őszintén, már vártam a konzultációt, de mindazonáltal erős fenntartásaim voltak annak sikerességét illetően. Reggel, ahogy beléptem az informatika intézet kávézójába, már meg is láttam az emberemet, akit egyébként Remo Suppinak hívnak. Ráköszöntem szépen, de nem igazán ismert meg. Közelebb mentem, és mégegyszer. Aztán visszaköszönt, yesss, emlékszik :) Mondta, hogy kell még neki 10 perc, amíg átöltözik. Erre megnyugtattam, hogy ne aggódjon, még nekem is be kell nevezni itt egy kávéra addig, mert még csak részlegesen ébredtem fel, és a bárpult előtti sort elnézve ez nem egy fél perces rutin ...

Sor kivár, kávé megisz, aztán irány fel a harmadikra. A lift katalánul, gépi hangon beszél, senki nem érti, és senkit nem is érdekel... A felvonó teli "fittebbnél fittebb" arcokkal. Na igen, nem épp a belvárosban van a campus, de attól még szeretjük.

Nah, végre odaérek a szobájához, belépek, és akkor döbbentem nagyot. Egy külön asztalnál két szék, jegyzetpapír, toll kikészítve, valamint az összes eddig elküldött dokumentációm a szoftveremről. Kezébe veszi a legutóbbbit, és elkezdi mustrálni, majd így szól: zseniálisnak tartom az ötletet, de nem lesz egyszerű megcsinálni ennyi idő alatt. Elvesz egy lapot, és elkezd rajzolni néhány tervezési diagramot. Hoppá, nem semmi, átnézte az egész anyagot, és még tetszik is neki. Nagyon boldog voltam. Néha kicsit visszakérdeztem, mert spanyolul a szakszavak, hát igen, ott még vannak hiányosságaim ...
Végül abban maradtunk, hogy egy hét múlva találkozunk, addig össze kell írnom a szükséges hardver-, és szoftverigényeimet, azokat két héten belül beszerzik, és a beléptetőkártyám is elkészül addigra ... Wow, full service! Teljes mértékben elégedett voltam.
Történt még egy jó dolog, végre szert tettem az UAB-s egységcsomagomra :) Kaptam egy mappát, egy IPod tartót, és egy fél literes ásványvizes palackot, rajta az egyetem logojával :) Mindenki ilyenekkel mászkál, már csak nekem nem volt, így gondolhatjátok, mennyire idegesített, hogy nincs. :)) De ennek vége ... Jah, és a kulacs alja leszedhető, ami egy kis pohár, és a kávéautomatából így féláron lehet kávét Venni. Tudom, apróság, de mennyivel környezetbarátabb, mint napi ki tudja hány műanyag poharat kidobni ...

Először szabadkozni akartam, hogy bocsi, hogy csak most írok, meg ilyenek, de aztán rájöttem, hogy ez a saját blogom, aztán itt azt csinálok, amit akarok :) Nem mintha nem akarnám bővítgetni, csak egyszerűen nincs sokszor már power. Viszont, ha néha kommentálnátok a hülyeségeimet ott alul, biztosan motiválóan hatna ... :)
Nah mind1, az elmúlt hétvégét viszont mindenképp szeretném megosztani azokkal, akik ide tévednek ...

Vadász tanár úr javaslatára látogatást tettem a Barcelonától egy órányi vonatozásra található Montserrat nevű helye, amely fent található a hegyekben, és egy híres monostor és zarándokhely egyébként. A külvárost is már elhagyva, hegyeken, völgyeken át visz az út, majd már egy órányi zakatolás után megáll a vonat, és innen vagy fogaskerekűvel, vagy libegővel juthatunk fel Montserrat-ba. Én a libegőt választottam, és nem bántam meg, a látvány lenyűgöző volt ...

A hegy csúcsán található a monostor, ahol a nevezetes Fekete Madonna szobor található. A kicsit borús idő ellenére is rengeteg látogatót, túristát és kirándulót vonz a hely. Mindamellett rengeteg hegymászót is láttam lefelé jönni a hegyről, kicsit irigyeltem is őket ...

Indulásom reggelén utamat az Espanya tér felé vettem, mert innen indul az a vonat, amire szükségem volt. Az az igazság, hogy mivel itt minden olyan hatalmas, nem volt túl egyértelmű, hol is kell átszállnom. Véletlenül meghallotta egy srác, hogy épp Montserrat felől érdeklődöm a járókelőktől, mire odalépett hozzám, és közölte, hogy ő is oda igyekszik, csak még egy barátját várja, ha gondolom, tartsak velük. Ennek nagyon megörültem. Hamarosan az amigoja is előkerült, úgyhogy hárman céloztuk meg a jegypénztárt. A vonatok óránként járnak, és csak a rend kedvéért, de nekünk 58 percet kellett várni a vonatra. (Murphy mindenhol megtalálsz?? ) A srácok elmesélték, hogy Dél-Amerikából, illetve Uruguay-ból vándoroltak be Spanyolorszógból még évekkel ezelőtt. Egyikük állatorvos, a másik pincér egy kávézóban. Nagyon kedvesek voltak, úgy kezeltek, mint ha már vagy 1000 éve ismernénk egymást. Kaptam tonhalas bagettet, meg dobozos kólát, mondván, ha meg akarjuk mászni a hegyet, kell az erőnlét :)
A táj továbbra is lenyűgöző volt, nem győztem kattintgatni a gépem ...

Egy erdei ösvény vezetett fel egy hegygerincren a monostor tövéből, ahol szinte hömpölygött a tömeg. Ahogy emelkedett az út, úgy szépen lassan az emberek is kikoptak az útról. Végre kezdett a csend eluralkodni a tájon, ami már nagyon hiányzott, mert nagy város ide, metropolisz oda, a zajt egyszerűen nem lehet kikapcsolni itt, bárhova mész.
Mi kitartóan gyalogoltunk (gyomrunkban a tonhalas szendóval), és a látvány nem is maradt el a végén ... Az az igazság, a fotók nem adják vissza az ott látottakat, de
higgyétek el, lélegzetelállító volt ...

Tegnap csatlakoztam az egyetemi mászó klubhoz. Jeejjeee ;) Ezt éves szinten kemény 6€ -m bánja, cserébe ingyen kölcsönözhetek, kötelet, karabínereket, és minden cuccot, ami a mászáshoz kell. Ma végre kis is próbálhattam a pályát. Megbeszéltük, hogy kettőkor találkozunk a mászófal tövében. Siettem, ahogy csak tudtam, mert kettőig tartott a spanyol óra is, és a nyelvi tanszék pont az egyetem átellenes részében van. Mire odaértem, már ott voltak az emberkék, napoztak a fal tövében, és már szerelték össze a kellékeket. A fal egyébként kb 25 méter magas, kicsit talán magasabb, mint ami a Factory-ban van otthon. A pálya, amin én másztam, nem volt túl nehéz, így nem maradtam szégyenben, de azért vannak részek, ahol már kondban lennék. De majd iparkodom :)

Valamelyik nap nagyon megszívtam a vonaton. Elaludtam hazafelé, és nem ébredtem fel a végállomáson, és egyszer csak arra eszméltem, hogy már újra az egyetem felé robogok :S Ez plusz egy órámba került. :p illetőleg plusz egy óra alvásba... :) Legközelebb kiteszek egy táblát a nyakamba, hogy a Placa Catalunyánál ne hezitáljanak felébreszteni, vagy valami ilyesmi ...

Az létezik, hogy itt nem árulnak tejfölt? Ma kerestem egy csomó ideig a boltban, de végül natúr joghurt került a sajtos tészta tetejére. Mind1, elég éhes voltam ahhoz, hogy ne tűnjön fel a különbség. Kaja után le is feküdtem gondolkodni kicsit ezen a joghurt témán, végül este 8-kor ébredtem fel.

Ma volt a vizsgaidőszak utolsó napja, ezért hétfőtől gondolom, fokozottabb tömeg lesz a suliban. Remélem, ez azt is jelenti egyben, mindenki visszaáll a rendes kerékvágásba, és talán a konzulenseim is kicsit aktívabbak lesznek, mert eddig hiába ostromoltam őket e-mailekkel, nem nagyon jött válasz.

Még a mászásról jut eszembe, két hét múlva hétvégén, mennek a Pireneusokra jégmászásra, és hívtak engem is. Tökre mennék, csak a télikabátom otthon hagytam, meg semmi téli cuccom nincs itt. Mikor ezt vázoltam, gondosan lerajzolták, hol tudok bérelni téli felszerelést. Elég kiri lenne elmenni, úgyhogy majd, ha lesz egy kis időm, utánajárok, aztán ha a kölcsönzőben nem aranyrudakkal kell fizetni, fontolóra veszem a dolgot.

Laci, nem tudom leírni, mennyire köszi a tegnapi segítséget, nagyon jól sikerült állítólag minden :) Aztán, csak tanulgatsd a spanyolt, hasznos :)

Visszatérve kicsit a vonatozáshoz, meg az utazás alatti hasznos, és kevésbé hasznos tevékenységeimhez, tegnap eszembe jutott, hogy van a telefonomban rádió, mitöbb, itt Barcelonában nem a Danubius, meg a Bumeráng jön be, hanem helyi adók. Micsoda felismerés, mi? :) Eddig nem akartam zenét hallglatni a vonaton, mondván, fülelem kicsit az embereket, hátha azzal is tanulok valamit, de a rádióhallgatás mégis csak izgisebb. Kivéve, ha nem hallasz semmit. Sajna a rádiózás projekt kútba esett, mert a sok viadukt, amik 1 méterenként követik egymást, úgy bezavarják az adást, hogy percenként tépkedtem ki a fülemből a fülest, hogy meg ne süketüljek sistergéstől. Assz'em, marad az alvás (de most már csak óvatosan) és a házi írás ...

Tényleg próbálok írni minden nap, de nem megy ... Egyszerűen folyik ki az idő a kezemből ... Azt hiszem, az utazással, meg a gyaloglással megy el a legtöbb. Viszont véégre megvan a saját kis szobám. EZ azt jelenti, hogy Valerio sajnos távozott közülünk, és visszautazott Olaszországba. Volt szép búcsúestje is. Egy közeli étterembe mentünk vacsorázni. Reméltem, hogy valami finomat fogunk enni  de tévedtem. Csak tengeri mütyürkéket lehetett kapni, amit nem igazán tudok megenni, illetve az elején azt hittem ... Nagy nehezen kikönyörögtem azért, hogy ne csak kagylót, meg rákot vegyünk, hanem vettünk rendes halat is. Bár, ami azt illeti, a halat sem bírom megenni, de most az tűnt a legbiztosabb pontnak. Az egész étterem úgy nézett ki, hogy beléptél, és nagy jégtömbökre ki voltak pakolva a még élő rákok, kagylók, meg még a jó Isten tudja, hogy mik, ott rezegtek, mozogtak eléggé bizarr látványt nyújtva Ki kellett választani, hogy miket akarunk enni, azokat lemérték és hátravitték a konyhába, és frissen elkészítették. Végül nagy tálakban kihozták, és tényleg nagyon gusztusosan néztek ki. Szóval a végén azt sem tudtam, hogy a panírozott étel belsejében mi van, hal vagy valami eyéb egzotikum. Talán jobb is ... Minden esetre még élek, szal' nagy baj nem történhetett.

Vééégre van saját szobám :) Kicsit kicsi, kicsit még üres, de a sajátom :) Egy egész álló nap takarítottam ezt az 1 négyzetmétert, mert annyi rumli maradt itt. Még néhány poszter kiférne a falra ugyan, de egyenlőre a közelben nem találtam olyan boltot, ahol ilyen extrákat lehetne kapni. Mindenhol arab fodrászat, arab telefonos bolt, arab éjjel-nappali, és gyógyszertár, pedig ennyi telefonálni vágyó, beteg, nagy hajú nem létezik a világon ...

Megvan az angol nyelvvizsgámm!!! Jeejeee! Köszi Linda a sok segítséget!!! :) Ennek most végtelenül örülök, mert voltak kétségeim. Lehet, nem a legjobb ötlet volt egy olyan vizsgaidőszak közepére nyelvvizsgaidőpontot rakni, amikor 60 kredit van az étlapon, ráadásul abszolút nem volt égető ez a papír nekem. De mind1, megvan, és vissza már nem adom :))

Fel akarom találni azt az edényfajtát, amit nem kell elmosni, hanem ha a mosogatóban hagyom, magától megtisztul, megtörölgeti magát, és begurul a szekrénybe, meg egy olyan ruhát, ami kimossa magát, összehajtódik, és bemegy a szekrénybe.
Még van pár ilyen ötletem, de előbb ezeket akarom kifejleszteni, mert rengeteg időmet elviszik ezek a dolgok. Mama, te hogy csinálod, hogy még van időd másra is???
Jó, mondjuk annyi, hogy Te nem írsz blogot ... de mára már én is befejezem

Ma úgy döntöttem, lenézek a partra, hogy megvan -e még a víz, azóta, amióta nem láttam. Tavaly voltam itt utóljára, de akkor nem volt időm így körülnézni, mint most, erzért ma az egész napomat a kikötőbentöltöttem ...

A házunkból kilépve a Sant Pau sétányon kell végigsétálni, mely egyenesen a Rhamblákra visz. Aki járt már itt, tudja, hogy ez a legnagyobb sétálóutca talán az egész  városban. Teli van túristákkal, mozdulatművészekkel, és rengeteg utcai árússal. Még csak február közepe van, de már ellepték a túristák, bár állítólag itt télen - nyáron tömeg van. Az idő egész kellemes, pólóban, meg egy polár mellényben mászkálok.

A kikötőben található az Aquarium de Barcelona, mely egy földalatti üvegakvárium, és üvegen keresztül persze, de testközelből nézhetjük, mit rejt a víz és állítólag láthatunk cápákat is ... :) Sajna nem jutottam be, mert nagy volt a tömeg, de legalább már tudom hol van.

Volt viszont egy másik érdekes dolog is: egy libegő visz fel egy közeli hegységbe egy drótkötélpályán. Sajna nem ugrik be most a neve a helynek, de majd meg fogom nézni, ígérem. Fel akartam rá ülni, 12 ero oda-vissza a jegy, de valamiért nem tettem. Egy fél óra múlva, mikor kiderült, hogy ma az akváriumba sem jutok be, úgy döntöttem, visszamegyek, és már csak azért is felülök rá, de sajna kipászítottak egy táblát a pénztárnál, hogy technikai okok miatt zárva... Valami elromlott, és épp most javítják. Csak azt nem tudom, hogy aki épp Barcelona és a nihil között fityeg ott félúton, azt hogy fogják lefurulyázni onnan a magasból. Azt hiszem ez már nem derül ki ...
Legközelebb azét már nagyobb bizalommal fogok felülni rá, mert tudom, számolni kell ilyen bennragadásokkal is :) De ez nem tart vissza, őrülten kíváncsi vagyok, milyen lehet onnan fentről a látkép ...

Egyébként ő a tengerpart február közepén:

Wow, repül az idő, megint csak meg kell állapítsam, és bocsi a közhelyek miatt ...
A ma reggelt mosogatással kellett kezdenem, mert már vállalhatatlan volt az ott uralkodó állapot. Mondjuk zárójelben jegyzem meg, hogy ma más lett volna illetékes a mosogatást illetően, de ettől még nem lett kissebb a kupi.

Ma kicsit felhúztam magam a José nőjén, mert miatta késtem el a suliból. Tegnap itt aludt, és reggel velem kellett volna elhagynia a főhadiszállást, mivel csak nekem volt kulcsom. Szóltam is fél 9kor, hogy fél órája van, kezdje magát összeszerelni. Kiabált is, hogy vette. 9 lesz 10 perc múlva, de még semmi mozgás, kezdek aggódni. Figyelj, juliska, itt hagyom neked a kulcsom, de nekem mennem kell, mert el fogok késni. Nem, nem, adj még 1 percet, és kész vagyok. Jó, mondtam :P Nagy nehezen előmászott a szobából, és közölte, hogy ő most kávét akar főzni, és kérek-e. Próbáltam konszolidáltan tudtára adni, hogy nem fogunk kávét főzni, mert már nekem régen úton kéne lennem az egyó felé, ha érti, mire célzok, cserébe kaphat egy joghurtot. Nagy nehezen rábeszélem, erre fogja magát, és leül a szobába szürcsölni a 10 mililiteres ivójoghurtot. Én néztem épp, hogy a szoba melyik falát kezdjem kaparni az idegtől. "Ugye van még pár percünk? Olyan álmos vagyok még."
Gondolom, a tekintetem mindent elárult, mert egyből felpattant, és végre elindultunk. Mindez mellesleg 30 percembe került, pedig még azt sem lehet mondani, hogy későn keltem fel.

A vonaton végre sikerült lenyugodnom, de aztán eszembe jutott, hogy házit kéne írni. Elő a könyv, szótár, hajrá. Az út szépen telt, már lassan kezd ismerőssé válni a táj, ami mellesleg nagyon impozáns, miutnán végre kijutunk a felszínre a város határánál. Végig helyek, fák, kisebb faluk, autópálya, araszoló kocsisor, reggeli dugó, és az ébredező Nap sugara ... Fél 11 előtt értem be nem sokkal, szerencsére a tanár abszolút nem csinál ügyet a késésből, egyetemen vagyunk, mondja, mindenki úgy ostja be az idejét, ahogy tudja, és nem kéri számon. Egyedül a dolgozatok idején kell ott lenni. Merthogy ma közölte, hogy ilyenek is lesznek. Számszerint 4. Egy szövegértés, egy nyelvtani teszt, egy fogalmazás, és egy hallott szöveg értése, ezen felül a tanfolyam során 8szor értékeli majd az órai munkát. Ebből ma volt az első. MEg kel mondjam, nagyon szórakoztató volt,  a csoportot két részre osztotta, vitákat kellett indikálni különböző témákban, és erről beszélni. Igazán gyorsan elröppent a mai nap is, már ami a sulit illeti.

14.00 - kilépek a nyelvi tanszék ajtaján, és megcélzom a sportcsarnok bejáratát. Olvastam a neten, hogy van egy nagy mászófal valahol, és eltökélt szándékom volt, hogy ma ezt felfedezem. Kisebbb kérdezősködés után a focipálya mögött a szemem elé tárult a kánaán. Egy napsütötte 20 m magas mászófal tárult elém. Többen tébláboltak a tövében, akiktől megtudtam, hogy ha 6 € / év díjért beíratkozok a helyi alpin-klubba, akkor tudok majd kötelet, meg eszközöket bérelni, csak a cipőm, mega beülőm kell. Húúú, tök véletlenül azt még peszuszskoltam a bőröndömbe :)
Bevallom, mára készültem mással is, gondoltam, kipróbálom az uszodát is, mert illene már valamit mozogni, bár ami azt illeti, szerintem napi több kilómétert sétálgatok, amég kiérek az egyetemre, meg vissza, de azért ennél többre vágyik a szervezetem.
Az uszoda nagyon szuper, elég nagy, kb, mint az Augusztus 20-nak a hideg vizes medencéje. 24 év óta először fordult elő, hogy nem piros a szemem úszás után, talán mert nem klórozzák? Mondjuk, hozzáteszem, 8 pálya volt az 50 méteres medencébe hosszába kijelölve, és ez azt jelentette, hogy 8 - an voltak a medencében is. Vagy nem populáris az édesvízben való úszás, vagy én mentem jó időben, de egész jól elvoltam az otthoni uszodákban tapasztalható tömegnyomor nélkül is.

Kb 4 óra felé hazaindultam. Itthon chillezés, mindenki pihen. Ma lesz valami búcsúpartija Valerionak, mert elmegy, úgyhogy mindenki pihenget, az esétre készül. Ezúttal rutinosabb voltam, én is így tettem, de sajnos nem tudok én nappal aludni.
Várom az estét, most talán értelmesebb helyre megyünk, mint múltkor ...

Lassan eltelik az első hét, mióta elkezdődött az egyetem. A tanórák elég szórakoztatóak, teljesen lekötik a figyelmemet, és szerencsére egyre több mindent megértek. Gondolom nektek is ismerős a dolog, de egy előadás unalmassági szintjét jól konstatálja az az idő, melyet úgy ülsz végig, hogy nem nézel az órádra. Az egyetem rosszabb napjaiban percenként többször is kiszámoltam, hány perc mulva lesz vége az előadásnak, de szerencsére itt úgy telnek az órák, mintha percek lennének. Ez azért jó, mert így csak 4 perc spanyol óra jut egy napra, és 2 percenként van fél óra ebédszünet :) <br /><br />

Még mindig a nappaliban lakom, és már nagyon unom, hogy akkor tudok csak lefeküdni, hogy ha a többiek nem motoszkálnak itt. Most ráadásul assz'em jönnek a választások, és feszt a TV-t lesi mindenki. Szegények még nem tudják, hogy tök unalmasa politika, és hasztalan is. <br /><br />

Ma megtanultam, hogy a nem gyorsrizst kétszer annyi vízben kell főzni, mint amennyi a rizs. Ezt meg onnan tudom, hogy én nem úgy csináltam, és félig ehetetlen lett. Hirtelen felindulásból le is fordítottam a rizses doboz hátulján az elkészítési útmutatót ... Ott le volt írva, hogy kell. Hogy miért nem főzés előzz? Jó kérdés ... Jelentkezzen, aki éhségtől korgó gyomrával a konyha helyett az íróasztalához ül szótározni. Ha engem kérdeznétek én nem jelntkeznék, inkább tovább főzném a rizst ... :)<br /><br />

Nah, miután megvolt a főzőlecke, mesélek másról. Ha teljesen nem jönnek be a számításaim, és nem kapnék állást sehol, szerintem visszajövök ide, és a főtéren nyitok egy kis trafikot, amiben kizárólag bélyegeket, és A5-ös szótárfüzetet lehet kapni. Mndent megkaphatsz itt, de ezért a kettőért fel kell forgatni a várost, akkor sem lesz. Csak azt nem tudom, miért árulnak képeslapot, ha nincs bélyeg?? Jah tudom, már minden hülye blogot ír, meg emailezik. Hülye internet.<br /><br />

Sajna elég későn fekszem le minden nap, annak ellenére, hogy már nem tudom hanyadjára teszek szent fogadalmat, hogy jó leszek, megváltozom ,és időben lefekszek. De most annyi pozitívum állt be a napjaimba ,hogy az egyetemre és onnan haza a vonaton töltött időmet már 95%alékban át tudom aludni :) Reggel még 10 percet levesz, gogy a házit meg kell csinálnom. De sokszor az utasok segítenek kitölteni a nyelvtani teszteket... :) Csak néha bredek felé arra, hogy felszáll valami eszelős, és elkezd zenélni. De tényleg. Tegnapelőtt egy hegedűs, ma egy tangóharmónikás tag szállt fel a végállomás után, megállnak a vonat közepén, zenélgetnek néhány megállón át, aztán végigjárnak a vonaton, és pénzt kérincsölnek ... A múltkori hegedűs még elég jó volt, de a harmónikás srác, szegény kritikán aluli volt. Furcsák ezek a spanyolok ...

Nah, tegnap megvolt az első nap az egyetemen, már ami a nyelviskolát illeti. Meg kell hagyni, kcsit félve mentem be az első órára, mert 4 szintvan, és engem a 3. csoportba soroltak. Szent meggyőződésem volt ugyanis, hogy csak a szerencsének köszönhetem, hogy a tippelős tesztem ilyen jóra sikerült, és majd semmit sem fogok érteni. Makulátlan nyelvtani tudásomról messze földön híres vagyok ugyanis, ezt bárki megmondhatja ...

Az órák délelőtt 10-től tartanak délután 2-ig. A tanár egy középkorú nő, elég szimpatikus, és szórakoztató. Szerencsére nem vágnak az arcunkba több órás nyelvtan blokkokat, hanem inkább ilyen beszélgetős az egész. 6-an vagyunk egy csoportban. Három lány, meg hárman vagyunk fiúk. Két csajszi Ausztriából jött, őket nem lehet érteni a fricc kiejtésük miatt, a tanár cseszteti is őket emiatt. Van egy orosz csajszi, ő elég jól beszél. Van még egy egyiptomi srác is. Nem tudom, miért, de róla mindig a Partiszervízből az asszisztens srác jut eszembe :) Még van egy olasz srác is, vele ma reggel összehaverkodtam a vonaton, mert ő is akkor írta a háziját :) Hiába a közös zászló összehozza az embereket ...

Ma beteszteltem a menzát az egyetemen. Tök jó, csak minden katalánul van kiírva, mellesleg spanyolul sem tudom még a kaják nevét. Már a sorban álltam a tálcámmal, mikor elgondolkoztam ,hogy fogalmam sincs mit mondok majd, ha sorra kerülök. Húú basszus, de tényleg, ötletem sincs, még mutogatni sem tudtam mert, nem volt mire. Láttam, hogy egy srác rántotthússal, meg krumplival megy a helyére, meg minden jól nézett ki a tálcáján. Gondoltam egyet, és félrerántottam, aztán közöltem vele, hogy nem tudom, mi a neve a kajádnak, mert nem beszélek katalánul, de most te ideállsz mellém, és kérsz egy ugyanilyet nekem. A srác kicsit megszeppent, de aztán leesett neki, hogy mivan, és csak röhögött. Lett ebédem :) Wow. majd hosszútávon azért ki kell fejlesztenem valami más technikát...

Végre ma megtaláltam az ERASMUS koordinátoromat is az informatika tanszéken. Szerzett nekem konzulenst is, aki ért a Java Server Pages-hez. Mondták, hogy holnapra írjam össze mikre van szükségem, hány gép, meg milyen erőforrások, szerverek, stb. Huhh, lazán tolják :) Viszont közölték, hogy a diplomamunkámat itt kell megvédenem egy bizottság előtt, amire igazából nem számítottam, kcsisit kamilláztam is a hír hallatán, de már megbarátkoztam a gondolattal. Végül is ők sem beszélnek angolul, meg én se, hátha megértjük egymást :) Nah, de a viccet félretéve, szegény konzulens bácsi télleg töri az englist, és alig érteni, motyog is. Assz'em, inkább vele csak levelezni fogok.

Tegnap megtalált az egyetem külföldi diákokat pesztráló részlege is, egy cseresznye ízű nyalókával, meg brossúrákkal vártak az óra után, hogy különböző programokra invitáljanak. Ez a szlogenjük: "Work hard, Party harder" - serintem menni fog :) Ma mentünk volna egy másik városba, valami farsangi felvonulást nézni, de nem volt kedvem menni, meg nem is értem haza az egyóról időben, mire ezek elinultak. Ne gondoljátok, hogy közönyös vagyok :), csak semmi kedvem nem lett volna ma éjjel részegen hazavonatozni cukornádból, holnap reggel meg suli. Egyébként valami farsangi karnevált néztünk volna meg. Mellesleg néha tök jó programokat szerveznek, pl Sevillába, Madridba szerveznek utakat az Erasmus diákoknak.

Ma nagy dolog történt, végre rendeződött a szállás ügyem. Ma kellett volna átköltöznöm az előre kibérelt albiba, de ehelyett marad a hálózsák, meg a szivacs még pár napig. És hogy ennek miért örülök? Mert a hét végén hazamegy Olaszországba Valerio, és az ő helén fogok lakni itt. Örülök, mert jó a társaság, spanyol hangokat halhatok egész nap, és már úgy megszerettem őket :) A nagy misszió az volt egyébként, hogy már a másik szállást lefoglalóztam, és innen kellett visszatáncolni. Megbeszéltük a srácokkal, hogy Gloria lesz az, aki felhívja a főbérlőt, a lányoknak úgy is megnyerőbb a hangjuk a telefonban. Nem tudom, miket mondott neki, de fél óra telefonálás után elégedetten közölte, hogy visszafizetik a foglalómat. Wow. Volt is nagy ünneplés...

Kéne spanyol házit írni. Szerencsére nem kapunk sok anyagot, a tanár nem híve a házi feladatnak. ÉN se :) De ezt a keveset nincs pofám nem megírni. Nah, meg a szavak, abból van elég, tőbb évre való is. Mindig jót nevetek, mikor kiszótárazom a dolgokat itthon. Amit nem értek az órán, kiírom egy kis lapra, meg még azt is, hogy milyen környezetben hallom őket, vajon mit jelenthet. Néha nagyon mellélövök, annyit mókázok rajta ...

Ugye ma már írtam egyszer, de az még nem a máról szólt :) Kb reggel 11-kor ébredtem fel, de nem önszántamból. José viharzott be, hogy a madridi csajokat most viszi városnézésre, menjek velük. Két dologra néztem, az órámra, ami 10:50-et mutatott, aztán az ablakra, amin át láttam, hogy kint zuhog az eső. Aztán vissza Joséra: Ugye te most viccelsz?!

Következő kép: délután két óra. Ideje felkelni. Tök jó, hogy nem a cigifüstös hajamra ébredtem föl, tudtam, hogy még este utolsó erőmből le kell zuhanyozni. Semmit sem utálok jobban, mint a cigifüstöt...
Kávé, vajas kenyér, lassú ébredés. Nem volt itthon senki, csak Valerio, az olasz srác, de ő még az igazak álmát aludta. Fogtam hát a spanyol szótáramat, és kiszótároztam a mosógépen lévő összes feliratot, meg gombot, hogy mi-mire való. Fél óra alatt fel is programoztam, hogy kimossa a cuccaimat.
A mosás projektet kipipálván összeszedtem magam, aztán elkezdtem kicsit spanyolozni. Ez egész produktívra sikerüt, átnéztem mindent amit akartam, ami meg nem volt vili, azt elmagyaráztattam a srácokkal. Sokkal jobb így tanulni, mint a tankönyvekből. Megint elkezdett zuhogni. El akartam menni keresni egy templomot a közelben, hisz vasárnap van, vagy mi, de a Google Maps nem ad bíztató távolságban semmit, én meg nem akarom magam eláztatni ebben eaz esőben. A fentiek hátha elnézik ma ezt nekem.
Ma este felé meglátogatott minket José egyik barátja. Építész srác, most Barcelonában melózik pár hétig, és nem elhanyagolható info róla, hogy budapesti... Végre magyar szavak élőben :)

Holnap lesz az eldő nap az egyetemen, a nyelviskolában. Igazán kíváncsi vagyok rá, és végre már lesz egy kis rendszer a napomban ...

Eddig senki sem kérte, hogy adjak címet a napjaimnak. Ezután sem fogok ...
Amit most leírok, az mind tegnap volt, mert amit tegnap akartam írni a tegnapról, annak ma lett vége, de na mind1, szóval ez volt február 2-án:

Reggel hajnali 10kor elmentünk Glóriával, meg Sergioval a Vodafone-ba, vettünk nekem telefont, meg még csatangoltunk a városban. A telefonvásárlás simán ment, csak a telefonszámomat nem tudom megjegyezni még mindig. Túl hosszú, és teli van számokkal. Elsétáltunk a leendő albérletem felé is, ahova már elméletileg 2 nap múlva beköltözhetek :). Elég rossz helyen van sajna, az utca végén már a tengerpart van :) Na igen, sajnálni ér :)) Már nagyon várom, remélem minden rendben lesz, már unok földön, hálózsákban aludni. Még náhány óra csatangolás következett, aztán beültünk ebédelni valami tapas bárba, és csak a jó Isten tudja, miket ettem ott. Valami hal volt, meg valami sajt is, de kicsit felismerhetetlen, végül azért eléggé jól laktam vele. Délután 2 körül értünk haza. Itthon mindenki relaxszált, nem is értettem, mire pihennek ennyit... Később kiderült...

4 óra felé előkerült a José, és közölte, hogy ma este kötelező velük tartanom bulizni, nem maradhatok itthon. Na jó, valahogy megerőltetem magam :)

Olyan 6 óra felé megjöttek a madridi csajszik is egy csomó kajával. Közölték, hogy majd ők főznek, hát hagytam, had csinálják. A vacsora a szokásos itteni kaja: no kenyér, meg semmi, csak saláta, meg hús. Mi lesz így velem?!

10 óra körül rákérdeztem, hogy lassan nem akarunk-e indulni, én otthon ilyenkor már hazafelé jövök ... Biztosítottak, hogy feküdjek le nyugodtan még pár órára, itt hajnali 3 előtt nem megy senki sehova. Ahhhaa, értem. De nem, na mind1.

Végre indulunk, hatmilió óra a fürdőszobában, mindenki dekorál, én meg már nagyon indulnék ...
José aztán még indulás előtt: "ajjaj, így nem nézel ki jól, nem elég barcelonai." Aztán levette a kabátom, és hozott egy lepattintott világoskék - citromsárga Puma felsőt. Azt mondta, ezt kell fölvennem. Jó nem gond, eggyel kevesebb ruhám lesz füstszagú :)

A lokál néhány utcányira volt tőlünk. Az utcán tolong a tömeg, mindenki farsangi maskarákba öltözve, a leglehetetlenebb ruhákban. A bejáratnál már várt a csapágyas fiú, aki tegnap fennt volt nálunk este. Jah, azért hívom csapágyasnak, mert egy-egy csapágybelső van mindkét fülében. Elég vicces a tag, fekete haja van, és nagy pajesza, és kicsit Elvisre hajaz, hozzá koszos tornacipő dukál, és vastag fekete keretes szemüveg, de amúgy leírhatatlan :) Na meg a csapágyak ... ÉS mellé olyan hülye, folyton viccelődik mindenkivel ... Szóval a srác már várt minket, és bevitt ingyen a buliba, amúgy talán 10 euró volt a belépő. A parti két szinten zajlott, a lent inkább ilyen 3 bites zene volt: egy dob - egy basszus - egy szünet, de az emeleten valamivel értelmesebb zene szólt. Szerencsére nem léptek a lábadra, mert senkinek nem volt esélye mozdulni se. Végül reggel 6ra keveredtünk haza, de én már akkor nagyon vágytam a hálózsákomra ...

Gondolom, arra számít mindenki, hogy egy ilyen blog arról szól, hogy az ember fogja a napját és leírja az elejétől a végéig kisebb nagyobb kihagyásokkal. Nekem ez nem megy. Fogalmam sincs, mi volt már reggel, de az előbb pl. történt egy tök vicces. A srácok partihoz készülődnak, lassan indulnak is, hiszen má majdnem két óra. Mivel én a nappaliban alszok, óhatatlanul értesülök minden partiszerveződésről ... Nos, jött a José egyik haverja (José egyébként az egyik lakótársam). Szépen bemutatkoztam, mondtam, hogy ki vagyok, honnan jöttem, stb, aztán még a végén hozzá szoktam tenni, hogy Magyarországról jöttem, a spanyolom sajna még gyenge - ezzel ugyanis kissé enyhíteni lehet az emberek fején az értetlenségét, hogy miért is dadogok ennyire. Ellenben most jött a válasz szemrebbenés nélkül.

- "Szia, én XY vagyok, rá se ráncs, az én magyar tudásom még pocsékabb mint a te spanyolod... :)

Nézzük csak, mi is volt ma... Ja igen, tök korán keltem, mert Glóriával elmentünk egy bankba pénzt felvenni a kártyámról. Persze nem ment, de neki sietnie kellett a munkába. Jó mondom, nincs gond, csak pénzem nincs, nem para, majd lesz valahogy. Max szobrot állok majd a Rhamblán :) Aztán végülis egy másik banknál szuperül működött a dolog, úgyhogy vettem le pénzt a nyelviskola díját befizetni. Szépen el is baktattam a megadott bankba, mert a lakástól nem messze volt egy fiókjuk. Vagy 30 perc sorban állás következett. A mögöttem lévő szenyor látványosan szenvedett, hogy mennyi idő megy el várakozással, és közben a bürokráciát szidta. Én bőszen bólogattam, hozzátenni nagyon nem tudtam volna ugyanis mit, spanyolul meg még kevesebbet. A bank után lassan jött a kreatív része a napnak: a "Mit főzzünk ebédre?" rész... Szerencsére ma ez nem volt túl nagy gond, mert az olasz srác, aki velünk lakik, szólt, hogy süt pizzát kettőnknek. Naná, hogy nem ellenkeztem. Közben faggattam a munkájáról. Fél éves gyakorlaton van egy biztosító cégnél, egyébként annyi idős mint én, Olaszországban végzős egy Gazdasági egyetemen. Bírom a srácot, csak sajnos nem tud jól angolul, úgyhogy mindig spanylul beszél hozzám, aminek külön örülök.

Délután elmentem a Plaza Catalunya-hoz, hogy megérdeklődjem, hogy tudok kijutni az egyetemre úgy, hogy ne kerüljön egy fél vagyonba - csak egy negyedbe ... - Az "information" felíratú inges nénit vettem célba. A sokásos protokoll:
- Hablas inglés?
- No.
- Bien ...
Ezután visszafogott spanyolságommal vázolom a helyzetet, hogy egyetemi hallható vagyok, és bizonyos rendszerességgel szeretném látogatni az egyetemet, de nincs kedvem napi 4 Eurot, mit lehetne csinálni? A nő rendes volt, nem folytotta belém a szót, de utána közölte, hogy nem illetékes ilyen dolgokban, menjek a pénztárhoz, ott kérdezősködjek, ha nem gond. Dehogy gond, legalább gyakorlom a spanyolt :|
Pénztárnál: Bérletet szeretnék a Pl. Cat - UAB megálló közé.
A tag zaklatottan kiad egy jegyet, és int, hogy menjek, ingyen van.
Valamit kezdek nem érteni. Ennyire megsajnáltak, hogy ingyen vonatjegyet kapok. Na nee, ez már sértés ...
Gondoltam, nem hagyom annyiban a dolgot, és átsétálok a szemközti túrista információhoz, és megkérdezem mégis, mire véljem ezt.
A Pl. Catalunya túristainformációs központja elég profi, jól képzett diszpécserek csücsülnek a helyükön, mi sem gazolja ezt jobban, hogy hatalmas sorok állnak mindig ott. Most sem volt ez másképp, a sok srága, vágott szemű fényképész túrista ott figyelt tömött sorokban. Nem baj, nekem van időm, közben hallgatok mp3-at. Végre rám került a sor. Ma már x-edjére, de előadom, hogy ki vagyok, honnan jöttem, és mit karok. A nő elveszi az újonnan szerzett vonatjegyem. Vakarózik, felhúzza a szemöldökét, majd még ezt párszor felváltva, aztán telefonál. Kisvártatva jön vissza boldoga, hogy Heuréka, ő már érti, mi történt. Cool, akkor mesélj, cicha! Az van, hogy valami gond van a vonatállomás jegykezelő rendszerével, és amé a hibát nem tudják kijavítani mindenki ingyen utazik. Nah, ez király, akkor kérek még vagy 10 ilyet ... :)
Közben megtudtam, a diákbérlet árát is, ez már barátibb, úgyhogy boldogan nyugtáztam ezt a bérletesdi témát is.

Hajnali hétkor keltem, mert sajna nincs elég kulcs az albihoz, és a többiek 8-ra mennek dolgozni. Igazán nem értem, de már másodjára keltem korán az elmúlt napokban, és még élek. Ebből persze soha nem fogom levonni azt a következtetést, hogy szokást csináljak eme értelmetlen korán kelésből.

Kb. 15 vagy 20 perc séta a Plaza Catalunya-ig, innen indul majd a vonatom az egyetemre. Fogalmam sincs melyik vonattal hány megálló, ezért célbavettem egy illetékest. Rövid eligazítás után már a megfelelő peronon várakoztam. A szakirodalom szerint a vonat 5 perc múlva jön. 40 percet vártam, és a vonat mgjött. Enye mosoly a szám szélén: igen jó helyen vagyok, ezek sem sietnek :) A vonat út, kb 20 perc volt, sokat nem tudok róla mondani, átaludtam :) Az állomás helyén valami mást képzeltem, például nagy épületeket, impozáns ltványt, de ehelyett csak egy nagy betonplaccot látam az állomás mellett, aztán mellette, mögötte, előtte a nagy semmi. Ja ééértem én, de hol az egyetem?! Végülis ezért jöttem ... Látom, hogy mindenki megindult célirányosan néhány távolsági busz felé. Megyek én is - gondoltam -, ha már itt nincs semmi érdekes. A buszokra pedig nagy betűkkel felírva: Universidad de Autonoma. Oh yess. Megxünk az egyetemre. Kb még 15 perces utazás, és egyszer csak a szemem elé tárult a jóság. Kb akkora az egész suli, mint egész Tapolca. Teli van fákkal, meg mindennel, olyan volt a táj, mint abban a klinikás sorozatban kiskoromból, Fekete Erdő klinika, vagy mi volt a neve. Valami völgyben van itt is a campus, és vagy 15 ercbe telika busznak, amég körbeér az egészen. Látom, itt is csórók a diákok, vagy 5000 kocsi a parkolókban ... Az Erasmus diákoknak fenntartott információs irodát hamar megtaláltam. NEm kellett sorban állni, úgyhogy már ez gyanus volt. Mndták, hogy nézzek a kamerába, aztán adtak egy plexi kártyát, mondták, hogy ez a diákom. Ó, mondom ,ez tök szupi, otthon ez mért tart akkor egy hónapba??? Szóval kellemes meglepetés volt már az elején. Kaptam eg térképet az egyetemről. Ez alapján kb röpke fél óra alatt, el is találtam a nyelvi tanszékre, ahol egyből egy (hola, soy gloria, amiga de sanyi... se que no lo podeis entender... pero queria decir hola) nah, szóval csak kimentem a konyhába inni, már piszkálkodnak. Ő GLória, majd róla később. ööö, jah igen, a nyelvi tanszék. Spanyol teszt, aztán egy fél órás azóbeli. Végül kisütötték, hogy a hármas csoportba fogok kerülni. Rendben - mondtam - de ez mit jelent? Felvilágosítottak, hogy van 4 csoport. Hú, mondom, köszönöm a bizalmat, de én nem tartanám ennyire perfektnek magam. Erre mondta a nő, hogy igen, a nyelvtanom az csapnivaló, szóval jobb lesz, ha tréningezem magam hétfőig. Hétfőtől indul a session, délelőtt 10-től délután 2-ig. Azután lesz egy írásbeli, meg egy szóbeli vizsga. Hűha, ezek mire ilyen buzgók? Nekem nem kell bizonyítvány róla, csak kicsit akarok tanulni spanyolul. Jó, mind1 ... levizsgázunk, (majd valahogy)

Még izgatott egy dolog a nyelvtanfolyamon kívül, meg akartam keresni a sportpályát, mert állítólag eléggé spéci.

Nem csalódtam, lenyűgöztek ismét a katalánok. A sportcsarnokba egy kisebb épületen át lehet bejutni, tt mindenféle beléptetőrendszereken kell áthatolni, és utánna beléphetünk a jóságba. Van uszoda, rengeteg fallabda pálya, konditerem, foci-, és kosárpályák, meg mászófal is. Igaz, csak kisebb kivitelben, de legalább nem fogok ellustulni.
Te jóságos, reggel 10 körül érkeztem, és már megy le a Nap. Egy szóval el lehet ütni itt az időt...
Jó lesz itt, már várom, hogy kezdődjék.

folyt ...

2008. január 29. Ugyanúgy ébredtem fel, mint minden más nap eddig: késésben vagyok! Csak ezúttal nagyobb a tét. Nem mindenféle órákat, meg vizsgákat kések ma le, hanem valami mást ...
Ma indulok Barcelonába egy Erasmus program keretében, hogy pontot tegyek egyetemi tanulmányaimra. ( Vagy inkább kettőt, hosz zárjuk le rendesen, már nagyon unom ...

A lényeg, hogy nem túl hosszú mérlegelés után úgy döntöttem, felkelek gyorsan, összepakolok, és életemben talán olyan kevésszer, de megpróbálok most tényleg nem elkésni.

Az elméleti terv: Miskolci, Tiszai - Budapest, Keleti - Bécs, West Bahnhof - kocsival reptér, aztán Barcelona

Egyzserűen hangzik, ugye? Persze, mert az is lett volna, ha minden simán megy. De már a reggel nem úgy indult. Kapásból eltüntettem a telefonom, ami azért érzékenyen érintett. Ennyit a pontos indulásról. De sebaj, a pesti vonatot simán elértem. A Keletiben a biztonság kedvéért rákérdeztem, jó-e a menetrend, amit a netről nyomtattam. Naná, hogy még köszönni se tudott a netes menetrend a jegypénztárosokéval. Sebaj, kérdezzem meg a másik pénztárban - mondtam. Aki volt már a Keletiben, tudja, van két pénztár, egy a 8. vágány mellett a peronon, a többi meg lenn a gödörben. Nah, hatmillió csomaggal ez a lépcsőzés igazán üdítően hatott a szervezetemre. Végül kiderült, hogy ha meg akarok érkezni Bécsbe még emberi időben, akkor a 15.10kor induló közvetlen járatot kell választanom, ami 6ra ott van. Nekem ugyan már az 5 óra is késő lett volna, amivel az eredeti terveim szerint érkeztem volna, de se baj, az adrenalinba még nem halt bele senki. De ami ez után jött, az volt csak az igazán királyság. Beültem egy üres fülkébe, majd az indulás után pár perccel, betévedt egy nő, és az ablakon át mutogat, hogy van-e szabad hely. Mondtam, hogy persze. Hiba volt ... A nőnek most nem írnám le az élettörténetét, mert én sem hittem el, de egy biztos, olyan oltári hajléktalan, és alkoholszaga volt, hogy nem tudtam eléggé az átlós sarokban lévő ülésbe húzódni ...
Egyébként állítólag a nő orvos, Bécsben dolgozik, és a szenvedélybetegségekre van speciaalizálódva. Nah, szóval a lényeg, hogy elhittem neki ...:) Hát persze, hiteles volt nagyon. Azért megkínált pálinkával. Lehet, ez is valami terápia része ... A pályaudvaron már várt Ati, tesóm egyik jó cimborája, aki elszállított kocsival a reptérre. Szerencsére egy perc múlva a délutáni csúcs kellős közepén találtuk magunkat, de Ati azért biztosított, hogy ne aggódjak, odaérünk. Én csak mérsékelten voltam nyugodt, de magabiztossága kicsit segített lehiggadni. Tényleg nem volt semmi gond, a 68 sávos autópályán ügyesen kikerültünk minden szüttyögő járművet, és még maradt egy teljes órám a becsekkolásra, meg cukrozódni még egy kicsit a duty free-ben. Még soha nem jártam a bécsi terminálokban, úgyhogy odarohantam az első reptéri illetékeshez, és diszkréten vázoltam, hogy Barceloába utaznék, eléggé késésben vagyok és nem tudom, mi hol van itt a reptéren. Kivette a jegyem a kezemből, és nyomkodott valamit egy terminálon. Órámra nézek, 60 másodperce szólítottam meg a tagot, és már int is, hogy B40-es kapu, a beszállást 50 perc múlva lehet megkezdeni, a gép 80 perc múlva indul, addig vásároljak valamit. Az állam leesett, ezért rohantam? Minden esetre respekt a tiroli légitársaságnak, hogy ilyen pengék!!! Én meg örültem, hogy megvagyok, és a gép is :) A repülés simán ment, 2 és fél óra volt az út, amit végig is aludtam. Majdnem 11-kor érkeztem meg este Barceloába. A reptér csendes, üres volt, a csomagra sem kellett sokat várni. Felszálltam az első buszra, ami a Plaza Catalunyahoz repített. Itt már várt Glória, nála fogok megszállni néhány napra, amíg el nem foglalhatom a saját birodalmamat. Alvás ... sok alvás ... folytatom majd