HTML

sanyika barcelonában

Egyetemi tanulmányaim befejezéseként Barcelonába bútoroztam egy kis időre, hogy kiheverjem hat év fáradtságát, és diplomatervezés fedőnév alatt zavartalanul élvehessem diák éveim utolsó pillanatait . . .

Friss topikok

Linkblog

2008.02.12. 20:21 [HALIVUD]Sanyi

Van szobám!

Tényleg próbálok írni minden nap, de nem megy ... Egyszerűen folyik ki az idő a kezemből ... Azt hiszem, az utazással, meg a gyaloglással megy el a legtöbb. Viszont véégre megvan a saját kis szobám. EZ azt jelenti, hogy Valerio sajnos távozott közülünk, és visszautazott Olaszországba. Volt szép búcsúestje is. Egy közeli étterembe mentünk vacsorázni. Reméltem, hogy valami finomat fogunk enni  de tévedtem. Csak tengeri mütyürkéket lehetett kapni, amit nem igazán tudok megenni, illetve az elején azt hittem ... Nagy nehezen kikönyörögtem azért, hogy ne csak kagylót, meg rákot vegyünk, hanem vettünk rendes halat is. Bár, ami azt illeti, a halat sem bírom megenni, de most az tűnt a legbiztosabb pontnak. Az egész étterem úgy nézett ki, hogy beléptél, és nagy jégtömbökre ki voltak pakolva a még élő rákok, kagylók, meg még a jó Isten tudja, hogy mik, ott rezegtek, mozogtak eléggé bizarr látványt nyújtva Ki kellett választani, hogy miket akarunk enni, azokat lemérték és hátravitték a konyhába, és frissen elkészítették. Végül nagy tálakban kihozták, és tényleg nagyon gusztusosan néztek ki. Szóval a végén azt sem tudtam, hogy a panírozott étel belsejében mi van, hal vagy valami eyéb egzotikum. Talán jobb is ... Minden esetre még élek, szal' nagy baj nem történhetett.

Vééégre van saját szobám :) Kicsit kicsi, kicsit még üres, de a sajátom :) Egy egész álló nap takarítottam ezt az 1 négyzetmétert, mert annyi rumli maradt itt. Még néhány poszter kiférne a falra ugyan, de egyenlőre a közelben nem találtam olyan boltot, ahol ilyen extrákat lehetne kapni. Mindenhol arab fodrászat, arab telefonos bolt, arab éjjel-nappali, és gyógyszertár, pedig ennyi telefonálni vágyó, beteg, nagy hajú nem létezik a világon ...

Megvan az angol nyelvvizsgámm!!! Jeejeee! Köszi Linda a sok segítséget!!! :) Ennek most végtelenül örülök, mert voltak kétségeim. Lehet, nem a legjobb ötlet volt egy olyan vizsgaidőszak közepére nyelvvizsgaidőpontot rakni, amikor 60 kredit van az étlapon, ráadásul abszolút nem volt égető ez a papír nekem. De mind1, megvan, és vissza már nem adom :))

Fel akarom találni azt az edényfajtát, amit nem kell elmosni, hanem ha a mosogatóban hagyom, magától megtisztul, megtörölgeti magát, és begurul a szekrénybe, meg egy olyan ruhát, ami kimossa magát, összehajtódik, és bemegy a szekrénybe.
Még van pár ilyen ötletem, de előbb ezeket akarom kifejleszteni, mert rengeteg időmet elviszik ezek a dolgok. Mama, te hogy csinálod, hogy még van időd másra is???
Jó, mondjuk annyi, hogy Te nem írsz blogot ... de mára már én is befejezem

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://sanyibcn.blog.hu/api/trackback/id/tr7336778

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása