sanyika barcelonában

Egyre gyorsabban telnek a napok, és esélytelen uralkodni az időn ...
Próbálok visszaemlékezni, hogy mi is történt a héten. De jó lenne valami internetes  oldal, ahova írkálhatnék mindig, mi is történik velem épp... :P nah igen, ahhoz szabadidő is kéne :)

A héten találkoztam végre a konzulensemmel, aminek már igen csak ideje volt. Kicsit aggódtam, mert az első találkozásunkkor az volt az érzésem, hogy csak mérsékelten rajong azért az ötletért, hogy most az ő nyakába fognak sózni egy külföldi diákot,  ráadásul eléggé hadi lábon áll a bácsi az angolt illetően ...
Adott azért egy névjegykártyát, hogy dobjak rá egy email-t, így majd egyszerűbb lesz kommunikálni. Írtam is szépen levelet, még kb másfél héttel ezelőtt, de válasz csak nem akart jönni. Tegnapelőtt úgy döntöttem, hogy megkeresem az irodájában. Bekopogtam, és nagy meglepetésemre ott is volt a helyén. Megláttam a rémült arcát, ezért gyorsan hozzá is tettem: ne aggódjék, csak időpontot szeretnék kérni egy konzultációra, és már itt sem vagyok. Erre fellélegzett, és mondta, hogy fél órán belül a rektornál van jelenése, és ki szeret ugye az igazgatóval cseverészni, megértettem hát az aggodalmait ...
Előhúzta a naptárát, ... aztán el is tette. Elindította a naptárprogramot a számítógépen, és intett, hogy nézzünk együtt időpontot. Végül csütörtök fél 10-ben állapodtunk meg.
Kifelé menet hirtelen belém hasított valami. Akkor realizáltam, hogy ahhoz hogy én fél 10-kor itt viruljak az irodájában, nekem fél 7-kor kell felkelni majd, brrr. Hát nem voltam kipendülve az örömtől, de ez legyen a legnagyobb problémám ...

Végre eljött a csütörtök, szépen fel is keltem, ahogy elő van írva a szakirodalomban. Megmondom őszintén, már vártam a konzultációt, de mindazonáltal erős fenntartásaim voltak annak sikerességét illetően. Reggel, ahogy beléptem az informatika intézet kávézójába, már meg is láttam az emberemet, akit egyébként Remo Suppinak hívnak. Ráköszöntem szépen, de nem igazán ismert meg. Közelebb mentem, és mégegyszer. Aztán visszaköszönt, yesss, emlékszik :) Mondta, hogy kell még neki 10 perc, amíg átöltözik. Erre megnyugtattam, hogy ne aggódjon, még nekem is be kell nevezni itt egy kávéra addig, mert még csak részlegesen ébredtem fel, és a bárpult előtti sort elnézve ez nem egy fél perces rutin ...

Sor kivár, kávé megisz, aztán irány fel a harmadikra. A lift katalánul, gépi hangon beszél, senki nem érti, és senkit nem is érdekel... A felvonó teli "fittebbnél fittebb" arcokkal. Na igen, nem épp a belvárosban van a campus, de attól még szeretjük.

Nah, végre odaérek a szobájához, belépek, és akkor döbbentem nagyot. Egy külön asztalnál két szék, jegyzetpapír, toll kikészítve, valamint az összes eddig elküldött dokumentációm a szoftveremről. Kezébe veszi a legutóbbbit, és elkezdi mustrálni, majd így szól: zseniálisnak tartom az ötletet, de nem lesz egyszerű megcsinálni ennyi idő alatt. Elvesz egy lapot, és elkezd rajzolni néhány tervezési diagramot. Hoppá, nem semmi, átnézte az egész anyagot, és még tetszik is neki. Nagyon boldog voltam. Néha kicsit visszakérdeztem, mert spanyolul a szakszavak, hát igen, ott még vannak hiányosságaim ...
Végül abban maradtunk, hogy egy hét múlva találkozunk, addig össze kell írnom a szükséges hardver-, és szoftverigényeimet, azokat két héten belül beszerzik, és a beléptetőkártyám is elkészül addigra ... Wow, full service! Teljes mértékben elégedett voltam.
Történt még egy jó dolog, végre szert tettem az UAB-s egységcsomagomra :) Kaptam egy mappát, egy IPod tartót, és egy fél literes ásványvizes palackot, rajta az egyetem logojával :) Mindenki ilyenekkel mászkál, már csak nekem nem volt, így gondolhatjátok, mennyire idegesített, hogy nincs. :)) De ennek vége ... Jah, és a kulacs alja leszedhető, ami egy kis pohár, és a kávéautomatából így féláron lehet kávét Venni. Tudom, apróság, de mennyivel környezetbarátabb, mint napi ki tudja hány műanyag poharat kidobni ...