Ma indulok Barcelonába egy Erasmus program keretében, hogy pontot tegyek egyetemi tanulmányaimra. ( Vagy inkább kettőt, hosz zárjuk le rendesen, már nagyon unom ...
A lényeg, hogy nem túl hosszú mérlegelés után úgy döntöttem, felkelek gyorsan, összepakolok, és életemben talán olyan kevésszer, de megpróbálok most tényleg nem elkésni.
Az elméleti terv: Miskolci, Tiszai - Budapest, Keleti - Bécs, West Bahnhof - kocsival reptér, aztán Barcelona
Egyzserűen hangzik, ugye? Persze, mert az is lett volna, ha minden simán megy. De már a reggel nem úgy indult. Kapásból eltüntettem a telefonom, ami azért érzékenyen érintett. Ennyit a pontos indulásról. De sebaj, a pesti vonatot simán elértem. A Keletiben a biztonság kedvéért rákérdeztem, jó-e a menetrend, amit a netről nyomtattam. Naná, hogy még köszönni se tudott a netes menetrend a jegypénztárosokéval. Sebaj, kérdezzem meg a másik pénztárban - mondtam. Aki volt már a Keletiben, tudja, van két pénztár, egy a 8. vágány mellett a peronon, a többi meg lenn a gödörben. Nah, hatmillió csomaggal ez a lépcsőzés igazán üdítően hatott a szervezetemre. Végül kiderült, hogy ha meg akarok érkezni Bécsbe még emberi időben, akkor a 15.10kor induló közvetlen járatot kell választanom, ami 6ra ott van. Nekem ugyan már az 5 óra is késő lett volna, amivel az eredeti terveim szerint érkeztem volna, de se baj, az adrenalinba még nem halt bele senki. De ami ez után jött, az volt csak az igazán királyság. Beültem egy üres fülkébe, majd az indulás után pár perccel, betévedt egy nő, és az ablakon át mutogat, hogy van-e szabad hely. Mondtam, hogy persze. Hiba volt ... A nőnek most nem írnám le az élettörténetét, mert én sem hittem el, de egy biztos, olyan oltári hajléktalan, és alkoholszaga volt, hogy nem tudtam eléggé az átlós sarokban lévő ülésbe húzódni ...
Egyébként állítólag a nő orvos, Bécsben dolgozik, és a szenvedélybetegségekre van speciaalizálódva. Nah, szóval a lényeg, hogy elhittem neki ...:) Hát persze, hiteles volt nagyon. Azért megkínált pálinkával. Lehet, ez is valami terápia része ... A pályaudvaron már várt Ati, tesóm egyik jó cimborája, aki elszállított kocsival a reptérre. Szerencsére egy perc múlva a délutáni csúcs kellős közepén találtuk magunkat, de Ati azért biztosított, hogy ne aggódjak, odaérünk. Én csak mérsékelten voltam nyugodt, de magabiztossága kicsit segített lehiggadni. Tényleg nem volt semmi gond, a 68 sávos autópályán ügyesen kikerültünk minden szüttyögő járművet, és még maradt egy teljes órám a becsekkolásra, meg cukrozódni még egy kicsit a duty free-ben. Még soha nem jártam a bécsi terminálokban, úgyhogy odarohantam az első reptéri illetékeshez, és diszkréten vázoltam, hogy Barceloába utaznék, eléggé késésben vagyok és nem tudom, mi hol van itt a reptéren. Kivette a jegyem a kezemből, és nyomkodott valamit egy terminálon. Órámra nézek, 60 másodperce szólítottam meg a tagot, és már int is, hogy B40-es kapu, a beszállást 50 perc múlva lehet megkezdeni, a gép 80 perc múlva indul, addig vásároljak valamit. Az állam leesett, ezért rohantam? Minden esetre respekt a tiroli légitársaságnak, hogy ilyen pengék!!! Én meg örültem, hogy megvagyok, és a gép is :) A repülés simán ment, 2 és fél óra volt az út, amit végig is aludtam. Majdnem 11-kor érkeztem meg este Barceloába. A reptér csendes, üres volt, a csomagra sem kellett sokat várni. Felszálltam az első buszra, ami a Plaza Catalunyahoz repített. Itt már várt Glória, nála fogok megszállni néhány napra, amíg el nem foglalhatom a saját birodalmamat. Alvás ... sok alvás ... folytatom majd
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.