Az a baj, hogy nem emlékszem már ... na nem azért, amiért gondoljátok, de kronológiailag nem megy. De megpróbálom ... Azt tudom, hogy szombaton kb 11-kor keltem fel, és szerintem takarítottam, mosogattam, meg ruhákat mostam.

Délben kaptam egy levelet az ESN -től (Erasmus Student Network), hogy délután 4-től városnéző körütra invitálják a frissen érkezett Erasmus hallgatókat. Én ezt kellőképpen magamra vettem, ezért úgy gondoltam, csatlakozok. A Diagonal metrómegállónál kellett volna lenni 16.00 - ra, de mivel ez csak 2 percre van tőlünk metróval, én csak 20 perccel későbbre tudtam odaérni. Szerencsére még nem indultak el, hanem magyaráztak néhány történelmi dolgokról a tér közepén. Egyébkont nem volt túl érdekes, néhány Gaudi épületet mutattak meg, amiket már láttam előtte. Sajnos az "idegenvezetőnk" kommentjeit nem egészen lehetett hallani, mert egy picike törékeny lányt vezényeltek ki hozzánk, akit mikor a 40 fős diáktömeg kürülállt, már tökéletesen elonyomott az autók, és a forgalom zaja, ergó aki hátul állt, már semmit nem hallott. Annyira nem is törtem magam hát, hogy nagyon átverekedjem magam a népen, inkább próbáltam elemezni társaság összetételét, meg fényképezgettem. A nagy többség olasz, és francia, van néhány német, és osztrák diák még, és kb egyedül lehetek Magyarországról. Még ezeken kívül két görög csajszival találkoztam, az egyikük szintén informatikus, de még csak 2. éves talán. Elég nehezen érteni, ahogy beszélnek, de mindenkinek így, vagy úgy, de ment a spanyol, ezért a vezetőink is spanyolul beszéltek hozzánk. A kis túránk egy helyi bárban végződött, ahol néhány sör után lassan célba vettem a kis otthonomat, mert már kezdett untatni a társaság.
 
Este egy házibuliba voltam hivatalos, a nyelvtanfolyamról az egyik srác hívott, hogy a  tankörtársánál buli lesz, és menjünk, mert jó lesz. Lelkesen írt róra még e-mailt is, meg elmagyarázta a szünetben, hogy majd hol találkozunk, és mikor, és stb ..., de én persze vagy nem figyelhettem, vagy ott sem voltam, de totál kiment a fejemből. Nah mind1, a lényeg, hogy annyira nem mozgatta meg az esemény a fantáziámat, ezért annak rendje és módja szerint ki is ment totálisan a fejemből. Este csak hívnak, hogy hol vagyok már. Hát őőő, izé, még itthon, meg igen, kéne menni, de induljanak el, majd utánuk megyek, és felhívom őket, ha a környéken leszek. Ó nem, nem, ők megvának, csak induljak el. Nem tudtam semmilyen épkézláb kifogást kitalálni, ezért úgy döntöttem, mégis elindulok. Megigazítottam a ruházatom, fogtam a kabátom, és útra keltem. Persze a város másik végébe kellett menni, és két átszállásból meg is lehetett úszni. Mind1, végre mgérkeztem. Megyek  ki  a metróból, és már ott várt az olasz, meg az egyiptomi srác, viszont  valami nem stimmelt. Antonious, mi történt a hajaddal?? - kérdeztem az egyiptomi srácot. Háát, őő, próbáltam lenyírni géppel, - mondta - de véletlenül elrontottam, ezért le kellett nyírni kopaszra ... Nah szép, mind1, menjünk, mert már éhes vagyok, mondtam. Tudod, hogy hova kell menni? Jártál már náluk? Nem, még nem, de tudom a címet, és mutat egy papírfecnire. Itt kell lennie pár utcányira. El is indultunk szépen. Egy utca, két utca, három utca, újabb metrómegálló, majd még egy. Közben milliónyi járókelő leszólítása és faggatása, de mindenki értetlenül állt Antonious papírfecnijét mustrálgatva. Végül az egyik bácsinál, akit megállítottunk, volt egy GPS. Bepötyögtette az utca nevét, majd elénk tárult az igazság, nem létezik ilyen utca. Nem hiszem el, egy órája gyaloglunk az éjszakában, azt sem tudom hol, és nem tudjuk, hova megyünk. Nagyon dühös voltam magamra, hogy miért nem maradtam otthon. Valentino, az olasz srác mérgében levágta a járda közepére a szatyorkáját, benne az összes dobozos sörével, amit a buliba szánt, leült mellé, kinyitott egyet, és elkezdte iszogatni. Kb 11 óra felé lehetett már. Végső elkeseredésünkben még egy arra haladó kukásautó sofőrjétől is megkérdeztük, hogy hallott e már hasonló nevű utcáról, mint ami a kis papírkánkon állt. Persze! - mondja, pont ez az utca az ahol most vagyunk, csak az utca erre eső felének más a neve ... Na neeeeeee, végig jó helyen voltunk, csak nem mentünk el a végéig. Elindultunk hát, és tényleg, erőfeszítés nélkül megtaláltuk a házszámot. A ház előtt is már várt egy kisebb csoport, akik, mikor meglátták, hogy fölfelé igyekszünk, odajöttek hozzánk, és megkérdezték, hogy véletlenül nem egy házibuliba megyünk-e? Mondtuk, hogy igen, miért? Mert ők is ide jönnek, de elfelejtették, hanyadik emeleten van a buli, és ezért itt várakoznak már vagy fél órája, hogy jöjjön már valaki. Nah, szép ...
Végre felérünk, akkor már javában ment a parti, viszonylag konszolidált módon, de hatalmas hangerővel. Számomra az este további része is a "honnan szerezzünk valamit enni" című kérdés köré csoportosult, de sajna nem nagyon volt értelmes, csak chips, meg sör.  Egyébként nem történt érdemi dolog, kellemes zene, protokoll cseverészés mindenkivel, sörözgetés, de azért jól éreztem magam. Azt hiszem három óra felé járhatott már, amikor az olasz sráccal úgy határoztunk, hogy nekünk elég volt a rendezvényből, és útra kelünk együtt, mivel egy irányban lakunk. Már gyaloglunk a metrómegálló felé, mikor előhúz a zsebéből egy üveg Nutellát, és közli, hogy ezt a konyhából privatizálta ki, mert annyit beszéltem egész este a kajáról, hogy ő is éhes lett. El bírom képzelni, hogy hogy nézhettünk ki a metrón, kb. mint két idióta könyékig nutellásan kotorászunk még az üveg alján, hogy kimentsük az utolsó csepp mogyorókrémet is ...

Kb 4 körül hajtottam álomra a fejem, és megnyugodtam, hogy holnap alhatok, ameddig csak akarok. Izé, vagy még sem? Teljesen kiment a fejemből, hogy Dobrocsi Gabi hívott délután, hogy holnap, azaz ma, (illetve ma hétfő van, tehát tegnap) dél körül átnéznek Gironából vonattal, és menjünk el kicsit csatangolni a városba. Húú, még jó, hogy eszembe jutott.

Vasárnap igyekeztem korán kelni, mert még Gabiék érkezése előtt el kellett intéznem pár dolgot. Többek között, a tetőről lefurulyázni a megszáradt ruháimat, elmosogatni hatmillió odakozmált serpenyőt, és kiírni a Montserrat-i srácoknak a fotókat dvd-re, mert ma este elvileg velük is találkozom. Gabiékkal a Catalunya téren találkoztam, majd úgy döntöttünk, a Rhamblán lesétálunk a tengerpartig. Érdekes volt hallgatni, hogy náluk hogy mennek a dolgok Gironaban. Ő is Erasmussal van itt egyébként. Kb. úgy 5 óra körül elbúcsúztam tőlők, mert a Montserrat-i srácok hívtak, hogy fussunk ösze. Nagyon kedves srácok, nagyon bírom őket, bár még alig ismerem őket. Mindig türelmesen végigvárják a mondataimat, pedig biztos néha nagyon idegesítő lehet, hogy nem bírom kinyögni, mit akarok mondani. Elvittek egy étterembe is kajálni, ahol ha befizetsz 10 eurót, annyit ehetsz, amennyit akarsz. A végére nem bírtam megmozdulni sem. Rengeteg mindent összezabáltam, lehet, nem kellett volna ...